Mennyit takaríthat meg várhatóan, ha biztosítót vált 2024-ben?

A lakásbiztosítási átlagdíjak az elmúlt években jelentősen megnőttek. Ennek oka egyfelől az értékkövetés (vagy indexálás) ami az egyszer megkötött lakásbiztosításunk kedvezőnek tűnő díját évről-évre megemeli (és persze ezzel együtt értéknövekedését) is okozza, mely hatást a manapság megugrott infláció még inkább megemel.

Már nem arról van szó, hogy 15-20 ezer forintos éves díjért teljeskörű lakásbiztosítást tudhatunk magunkénak. Az árak sokkal inkább a 30-50 és sokszor 80 ezer forint felé tendálnak.

Ez azonban azt is jelenti, hogy ma már egy átkötéssel (azaz biztosítóváltással) akár 15 ezer forintot is könnyen megtakaríthatunk. ÉS, AKKOR MÉG BE SEM INDULT a 2024-es lakás kampány, ahol a biztosítók majd kampány kedvezményekkel jönnek és azon fognak igyekezni, hogy kedvező ajánlataikkal, minél több ügyfelet szerezzenek és tartsanak majd meg.

Érdemes lesz tehát a 2024. március 1. és március 31. között sorra kerülő kampányban a díjkalkulátorok segítségével kiszámolni lakásunk, házunk, telkünk-nyaralónk biztosítási díjait, vagyis megismerni a piaci ajánlatokat!

Abban is biztosak lehetünk, hogy megéri majd újrakötni meglévő biztosítónknál lakásbiztosításunkat, mert az is opció lesz, hogy maradunk a réginél, de díjunk olcsóbb lesz, mint korábban.

Szóval mindenképp aktívnak kell majd lennünk, és akkor szinte biztosan több tízezret spórolhatunk majd márciusban!

Itt találja azokat az oldalakat, ahol majd díjat tud kalkulálni >>

Blog kategóriák
Legfrissebb hírek

Kiadva - 2024. április 10 - Mitől lesz hatékonyabb a lakáskampány? A kampány tapasztalatait és a piaci szereplők jövőre vonatkozó javaslatait ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

Kiadva - 2024. április 8 - A Pénzmosás Elleni Törvény 2024. július 1-től életbe lépő módosításának köszönhetően az életbiztosítások esetében távolról - online módon is elérhetővé válik az ügyfélelek számára a személyazonosságuk igazolása.

Kiadva - 2024. március 11 - Már közel 40 ezren választottak maguknak kedvezőbb lakásbiztosítást a március 1-óta tartó kampányban, miközben a díjszámítások száma a fél milliót is meghaladta.

Tovább az összes hírre