Kiegészítő Elmaradt Bérletidíj biztosítás

Az Elmaradt bérleti díj biztosítás általában oly mértékű elemi károk - úgymint tűzkárok, füst és koromszennyezés, robbanás, villámcsapás, villámcsapás másodlagos hatása, vihar, felhőszakadás, jégverés, hónyomás, árvíz, földrengés, földcsuszamlás (kő- szikla- és földomlás), ismeretlen építmény, ismeretlen üreg beomlása, idegen jármű ütközése, idegen tárgy rádőlése, vízkár, beázás események miatt használhatatlanná váló bérbe adott ingatlanunk (lakás, családi ház, melléképület) - esetén lép életbe, amikor a lakás, ház vagy melléképületünk bérlője jogosan megtagadja a biztosított irányába a bérleti díj (részbeni vagy teljes) megfizetését.

A biztosító ilyenkor az elmaradt bérleti díjat a helyreállítás befejezéséig fizeti meg számunkra, figyelemmel a szerződésben szereplő limit összegre és limit időszakra. Természetesen a károk igazolásán kívül az érvényes bérleti szerződésünkről is másolatot kell csatolnunk a kárbejelentéshez.

Figyelem! A biztosítók szolgáltatása a szerződésben vagy feltételeken meghatározott esetleges várakozási idők figyelembe vételével, az adott biztosító vonatkozó általános-, kiegészítő- és kárrendezési feltételei szerint a biztosítási összegek mértékéig terjed, figyelemmel a kivételekre és kizárásokra. Az egyes biztosítások/szolgáltatások pontos feltételei - a fenti általános leírástól - biztosítónként és szolgáltatónként eltérőek lehetnek, változhatnak, ezért kérjük, hogy azokat a szerződéskötéskor az adott alkuszi, és/vagy biztosítói oldalakon mindenképp ellenőrizze!

HOL KÖSSEK KIEGÉSZÍTŐ BÉRLETI DÍJ BIZTOSÍTÁST?

A biztosítás kizárólag lakásbiztosítás mellé, azzal együtt köthető! Kalkuláció esetén jelölje meg az adott kiegészítő biztosításra vonatkozó igényét és ellenőrizze, hogy a kapott ajánlatok tartalmazzák azt. Az alkuszi oldalak több biztosító lakásbiztosításához köthető kiegészítő biztosítási ajánlatát is bemutatják, de ezen ajánlatok közül nem minden ajánlat tartalmazza a fenti kiegészítő elemet.

Alkuszok oldalai - ahol a biztosítás elérhető

Biztoshely.hu MFO lakásbiztosítások >>

CLB.hu MFO lakásbiztosítások >>

Eurorisk.hu MFO lakásbiztosítások >>

Insura.hu MFO lakásbiztosítások >>

Biztosítók oldalai - ahol a biztosítás elérhető

Groupama Biztosító MFO lakásbiztosítás >>

Generali Biztosító MFO lakásbiztosítás >>

KÖBE Biztosító MFO lakásbiztosítás >>

Legfrissebb hírek

Kiadva - 2024. június 12 - A hazai biztosítási szektor jelenleg alacsony, illetve közepes szintű digitalizációval bír. Ennek gyors megváltoztatása a mesterséges intelligenciának köszönhetően most nem csak elérhetővé, de szükségszerűvé is vált! A BEK elemzése hiánypótló a témában...

Kiadva - 2024. április 10 - Mitől lesz hatékonyabb a lakáskampány? A kampány tapasztalatait és a piaci szereplők jövőre vonatkozó javaslatait ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

Kiadva - 2024. április 8 - A Pénzmosás Elleni Törvény 2024. július 1-től életbe lépő módosításának köszönhetően az életbiztosítások esetében távolról - online módon is elérhetővé válik az ügyfélelek számára a személyazonosságuk igazolása.

Tovább az összes hírre