Utazási bérlet magánszemélyek részére

Utazási bérlet magánszemélyeknek az utasbiztosítások egy speciális fajtája, már ami a megkötését és használatát illeti. Aki sokat utazik annak az utasbiztosítás esetenkénti megkötésének költsége jelentős teher lehet, a minden alkalommal szükséges szerződéskötés pedig állandó feladat. Nekik találták ki a magánszemélyenek szóló éves utazási bérletet, ami egy év tartamra összességében kedvezőbb díjat és csak egyszeri szerződéskötést jelent, amivel a biztosított pénzt és időt takaríthat meg és nem kell foglalkozni az utazások esetenkénti biztosításával. Fontos, hogy figyeljünk arra, hogy az adott bérlet hány napra és milyen hosszú kint tartózkodásra alkalmas.

Figyelem! A biztosítók szolgáltatása a szerződésben vagy feltételeken meghatározott esetleges várakozási idők figyelembe vételével, az adott biztosító vonatkozó általános-, kiegészítő- és kárrendezési feltételei szerint a biztosítási összegek mértékéig terjed, figyelemmel a kivételekre és kizárásokra. Az egyes biztosítások/szolgáltatások pontos feltételei - a fenti általános leírástól - biztosítónként és szolgáltatónként eltérőek lehetnek, változhatnak, ezért kérjük, hogy azokat a szerződéskötéskor az adott alkuszi, és/vagy biztosítói oldalakon mindenképp ellenőrizze!

HOL KÖSSEK UTAZÁSI BÉRLET UTASBIZTOSÍTÁST?

A biztosítás önálló termékként köthető. Kalkuláció esetén jelölje meg az adott biztosításra, vonatkozó igényét és ellenőrizze, hogy a kapott ajánlatok tartalmazzák azt. Az alkuszi oldalak több biztosító utasbiztosítási ajánlatát is bemutatják, de ezen ajánlatok közül nem minden ajánlat tartalmazza a fenti elemet.

Alkuszok oldalai - ahol a biztosítás elérhető

Netrisk Kft. - Biztosítás.hu utasbiztosítások >>

Netrisk.hu utasbiztosítások >>

Biztosítók oldalai - ahol a biztosítás elérhető

Colonnade Biztosító utasbiztosítás kötés >>

Európai Utazási Biztosító utasbiztosítás kötés >>

Groupama Biztosító utasbiztosítás kötés >>

Legfrissebb hírek

Kiadva - 2024. április 10 - Mitől lesz hatékonyabb a lakáskampány? A kampány tapasztalatait és a piaci szereplők jövőre vonatkozó javaslatait ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

Kiadva - 2024. április 8 - A Pénzmosás Elleni Törvény 2024. július 1-től életbe lépő módosításának köszönhetően az életbiztosítások esetében távolról - online módon is elérhetővé válik az ügyfélelek számára a személyazonosságuk igazolása.

Kiadva - 2024. március 11 - Már közel 40 ezren választottak maguknak kedvezőbb lakásbiztosítást a március 1-óta tartó kampányban, miközben a díjszámítások száma a fél milliót is meghaladta.

Tovább az összes hírre