Útlemondás (sztornó) biztosítás

Útlemondás biztosítás esetében az egyik legfontosabb dolog, hogy időben megkössük! A legtöbb esetben az utazás lefoglalása (első előleg befizetése) után maximum a 14-15. napig köthető meg a biztosítás. Ezzel azonban nem érdemes várni, mert ha már elhatároztuk, hogy befizetünk egy távolabbi időpontban induló útra és rászánjuk azt a pár százezer (sőt millió) forintot, akkor nem érdemes az útlemondás biztosításon spórolni, mert azt kockáztatjuk, hogy valami baleset miatt - ami már akár a foglalást követő napon, órában bekövetkezhet, esetünkben vagy a velünk utazó esetében - nem tudunk elutazni és elveszítjük a befizetett összegeket. Amennyiben viszont megkötjük - a foglalással egyidőben! - az útlemondás (vagy más néven stornó) biztosítást, a biztosító saját magunk vagy közvetlen hozzátartozóink utazásunkat meghiúsító balesete, betegsége esetén „visszatéríti” számunkra az utazás meghiúsulása miatt elvesztett pénzösszeget. Minél több idő van hátra utazásunk kezdetéig, annál inkább szükségünk lehet erre a biztosításra.

Figyelem! A biztosítók szolgáltatása a szerződésben vagy feltételeken meghatározott esetleges várakozási idők figyelembe vételével, az adott biztosító vonatkozó általános-, kiegészítő- és kárrendezési feltételei szerint a biztosítási összegek mértékéig terjed, figyelemmel a kivételekre és kizárásokra. Az egyes biztosítások/szolgáltatások pontos feltételei - a fenti általános leírástól - biztosítónként és szolgáltatónként eltérőek lehetnek, változhatnak, ezért kérjük, hogy azokat a szerződéskötéskor az adott alkuszi, és/vagy biztosítói oldalakon mindenképp ellenőrizze!

HOL KÖSSEK ÚTLEMONDÁS (SZTORNÓ) BIZTOSÍTÁST?

A biztosítás önállóan és kiegészítő biztosításként is köthető, illetve egyes magasabb szolgáltatási tartamú utasbiztosítási termékek alapból tartalmaznak valamekkora sztornó fedezetet. Kalkuláció esetén jelölje meg az adott biztosításra, kiegészítő biztosításra vonatkozó igényét és ellenőrizze, hogy a kapott ajánlatok tartalmazzák azt. Az alkuszi oldalak több biztosító utasbiztosítási ajánlatát is bemutatják, de ezen ajánlatok közül nem minden ajánlat tartalmazza a fenti elemet. Amennyiben nincs meggyőződve arról, hogy az alkusz oldalán elérhető biztosítások tartalmaznak sztornó fedezetet, kérje az adott alkuszi oldal segítségét.

Alkuszok oldalai - ahol a biztosítás elérhető

Biztositok.hu utasbiztosítások >>

Biztoshely.hu utasbiztosítások >>

CLB.hu utasbiztosítások >>

Insura.hu utasbiztosítások >>

Eurorisk.hu utasbiztosítások >>

Netrisk Kft. - Biztosítás.hu utasbiztosítások >>

Netrisk.hu utasbiztosítások >>

Biztosítók oldalai - ahol a biztosítás elérhető

Allianz Biztosító utasbiztosítás kötés >>

Colonnade Biztosító utasbiztosítás kötés >>

Európai Utazási Biztosító utasbiztosítás kötés >>

Union Biztosító utasbiztosítás kötés >>

Legfrissebb hírek

Kiadva - 2024. április 10 - Mitől lesz hatékonyabb a lakáskampány? A kampány tapasztalatait és a piaci szereplők jövőre vonatkozó javaslatait ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

Kiadva - 2024. április 8 - A Pénzmosás Elleni Törvény 2024. július 1-től életbe lépő módosításának köszönhetően az életbiztosítások esetében távolról - online módon is elérhetővé válik az ügyfélelek számára a személyazonosságuk igazolása.

Kiadva - 2024. március 11 - Már közel 40 ezren választottak maguknak kedvezőbb lakásbiztosítást a március 1-óta tartó kampányban, miközben a díjszámítások száma a fél milliót is meghaladta.

Tovább az összes hírre